További témák
hirdetés
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Okirattal kell bizonyítani az elvárt béremelést, különben jöhet a bírság

  • Angyal József (okleveles adószakértő)
6486

Lassan itt az ideje, hogy a cégek végrehajtsák az elvárt béremelést, de néhányan még mindig a tavaly év közepi bér-kommandós törvénynél ragadtak le. Eszerint elég lenne a dolgozók 2/3-ára végrehajtani az elvárt béremelést, és egy részét béren kívüli juttatásból is lehetne fedezni. Pedig ezt a törvényt már felülírta az élet és az őszi adócsomag.

Átlagosan 15 százalékkal kellene emelni a béreket 200 ezer forint alatt, hogy ne csökkentjen a nettó jövedelem. Ha ezt valamennyi 216 805 forint alatt kereső dolgozójára végrehajtja a munkáltató, akkor csak 5 százalék önrész terheli. Nem kellenek különösebb matematikai képességek annak alátámasztására, hogy többe kerül a dolgozók kétharmadánál 15 százalékkal emelni a bruttó bért, mint a 100 százaléknál 5 százalékkal történő emelés. Ezért nyugodtan elfelejthetjük a kétharmados szabályt. Addig senki ne foglalkozzon a cafetéria juttatással, míg nem teljesítette az elvár béremelést, mert a béren kívüli juttatás helyett az elvárt béremelés végrehajtása is kisebb költséggel jár a munkáltatónak. 

De az alábbi kérdéskre is választ kaphat, ha részt vesz a HVG január 25-i Tb-konferenciáján:

hirdetés

- Hogyan kell megállapítani az elvárt béremelés alapját személyi alapbérnél, teljesítménybérnél?
- Kik után jogosult 2012-ben a munkáltató adókedvezményre, és kik vehették igénybe 2011-ben az adójóváírást?
- Mikor eshetünk el az egyszer már teljesített elvárt béremelés után járó adókedvezménytől?
- Utólag megtérülhet-e az elvárt béremelés költsége?
- Lehet-e visszamenőlegesen teljesíteni az elvárt béremelést?
- Érdemes-e igénybe venni az 5% önrészből a pályázat útján elnyerhető plusz támogatást?
- Kik a nyertesei az elvárt béremelésnek? Vannak-e kiskapuk?

HVG Nexon Tb konferencia

Tudjon meg mindent a 2012-es TB- változásokról a HVG-Nexon TB-konferenciáján január 25-én. A konferencián szó lesz a legfontosabb adó/tb változásokról, a járulékokat érintő változásokról, a társas vállalkozások terheiről, a béren kívüli juttatásokról, a bérkompenzációról, rokkantak, és időskori ellátások változásairól, a családtámogatással kapcsolatos módosításokról, az egészségbiztosítási járulékról és a társas vállalkozásokat érintő kötelező biztosításról

 A konferencia előadói: Lóránt Szabolcs (NGM), Rézmovits Ádám (NGM), Hulák Zsuzsa (NGM), Novák Éva (Nexon), Szigeti Róza (Nexon), Tóth Libóriuszné (OEP). Az Adózóna előfizetői a konferencia részvételi díjából 20 SZÁZALÉK kedvezmény kapnak!

További részletek és jelentkezés itt.

A folytatáshoz előfizetés szükséges

Lezárt cikkeinket és a szolgáltatásainkat előfizetőként olvashatja el, tájékozódjon, milyen előnyökkel jár az előfizetés és válasszon alábbi csomagajánlataink közül!

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Bérszámfejtés - HALADÓKNAK Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Amit a cégautóról tudni kell... Hazai főiskolák, egyetemek rangsora Csőd- és felszámolási eljárás Számviteli állások

Kérdések és válaszok

Bérkompenzáció külföldi munkavállaló

Angyal József

okleveles adószakértő

Év közben történő béremelés adókedvezménye

Angyal József

okleveles adószakértő

Ügyvezető 62 év alatt

Angyal József

okleveles adószakértő

hirdetés
2012 február
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 1 2 3 4
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X