hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

"Vakmerőség lenne egy adócsökkentéssel előremenekülni"

  • adozona.hu

A pénzügyi válság okozta zavar közepette a kormány úgy döntött, hogy a visszavont, adótörvényt módosító javaslatok helyett nem nyújt be újabbat. Van aki csalódott, van aki hibás lépésnek gondolja, a megkérdezett szakértők azonban másként látják.

"Vakmerőség lenne egy adócsökkentéssel előremenekülni, hiszen még azt sem lehet tudni, hogy milyen mértékben esik vissza a fogyasztás, milyen mozgásterük lesz a cégeknek" – reagált Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst&Young adószakértője az adótörvények visszavonására. Az APEH egykori elnökhelyettese szerint ez nem adópolitikai kérdés, a kormányzati döntéseket makrogazdasági szempontok határozzák meg. „Az óvatosságot megértem, azt azonban már kevésbé, hogy az adómértéket nem érintő lépésektől, az egyszerűsítést és fehérítést célzó módosításoktól miért félnek”- magyarázta Vámosi-Nagy Szabolcs, hozzátéve: a sávhatárok változatlansága miatt nő majd az szja-terhelés. Véleménye szerint a cégautóadót érintő változások is szükségesek és megvalósíthatóak lennének – a kiszámíthatatlan körülmények ellenére. „A gazdasági szereplők csalódottak a visszavonás kapcsán, de a jelenlegi körülmények között a meglévő munkahelyek megtartása az elsődleges”- mondja az adószakértő az Adózónának. „A verseny most másodlagos”- tette hozzá.

"Amellett, hogy a forint árfolyamának változása ne hordozzon nagy kockázatot magában, s ne legyen magas az államháztartás hiánya, a pénzpiacok pedig kiszámíthatóan működjenek, nyilván a racionális teherelosztás is elemi érdeke a gazdaság szereplőinek, de adott körülmények között vélhetően belátják, hogy egy pénzügyi válság esetén más a fontossági sorrend" - kommentálta a visszavonásról szóló döntést Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója lapunknak. A szakértő a lépést "érthetőnek és elfogdhatónak" tartja. Azt is hozzátette: ahhoz, hogy korszerű, jól működő adórendszerré alakíthassunk a jelenlegit, első lépésként kiegyensúlyozottabb költségvetésre lenne szükség. "Az adókkal kapcsolatos döntések mindenképpen érintik a költségvetést, a forint árfolyamát, s egy ilyen világgazdasági helyzetben, egy eleve bizonytalan kimenetelű program eredményeként létrejövő kényes egyensúlyi helyzet nagyon sok kockázatot rejtene magában"- hangsúlyozta Oszkó Péter. 

Mit gondol az ÁSZ-elnök?
Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke az elmúlt évekre elvégzett számítások alapján a belföldi jövedelmek elosztásának újragondolására hívta fel a figyelmet. A magyarországi vállalatok ugyanis egyre kisebb mértékben részesülnek a belföldön rendelkezésre álló jövedelemből. Míg az államháztartás részesedése, a kormányzati kommunikációval szemben 2005 és 2007 között 17,2 százalékról 20 százalékra emelkedett, addig a gazdálkodóké 18,6 százalékról 13,9 százalékra csökkent. A számvevőszék elnöke arra figyelmeztetett, hogy ha ebben nem történik változás és az értékteremtő szektor nem részesül nagyobb mértékben a belföldön rendelkezésre álló jövedelmekből, akkor a válság nagyon elhúzódhat Magyarországon. A kiadáscsökkentés végrehajtását többek között emiatt is elkerülhetetlennek tartja.
A cikk folytatását olvassa el a hvg.hu-n!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink