Közel tizennyolc millió forint bírság kiszabása várható az adóellenőrök nyári akciója alapján a Nyugat-Dunántúlon - tájékoztatott az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatósága.
»
Kapcsolódó anyagok:
Az összeg kétharmada a megállapított adóhiány, a többi a bírság és a késedelmi kamat.
»
Az adóellenőrök az idén május végéig 129 ellenőrzést végeztek, csaknem 165 milliárd forint büntetést szabtak ki, 25 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időben – derül ki az APEH legfrissebb statisztikájából. Legrosszabbul az áfacsalók, a kapcsolt vállalkozások és a vagyonosodási vizsgálatok kiszemeltjei jártak, a revizorok tolla ugyanis náluk fogott a legerősebben.
»
Kapcsolódó anyagok:
Egy évvel ezelőtt olvashattuk, hogy az APEH ellenőrizni kezdte az internetes kereskedelem aukciós portálokon zajló részét. A híradások 20-30 nagyobb ügy ellenőrzéséről szóltak. Néhány ügyben már elsőfokú határozat van, jelenleg a fellebbezési eljárás folyik.
»
Nem változott a vállalkozások működésének szabályszerűsége a tavalyihoz képest: az APEH húsvéthoz kapcsolódó ellenőrzéssorozatában a 6 ezer vizsgálatot követően 130 millió forint bírság kivetéséről és 219 üzlet hosszabb-rövidebb idejű bezárásáról rendelkezik
»
Kapcsolódó anyagok:
A beltagoknak és kültagoknak nem árt odafigyelniük arra, hogy az adóhatóság úgy is szélesítené a járulékfizetők körét, hogy erőből, vagy a nyilatkozatok alapján átminősíti az addigi jogviszonyt tagi közreműködéssé. A művelet eredményeként akár tönkre is mehet a vállalkozás. Ruszin Zsolt kommentálja az adóhivatal eljárását.
»
Kapcsolódó anyagok:
Összesen 12,6 millió forintos bírságot szabott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 16 magyarországi magánnyugdíjpénztárra - közölte a PSZÁF pénteken.
»
A Közbeszerzési Döntőbizottság 2 millió forintra bírságolta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt (APEH), mert az adóhatóság az általa telefonos ügyfélközpont létesítésére kiírt közbeszerzés során kizárt két, közösen induló céget a hirdetmény nélkül indult tárgyalásos eljárásból, mivel azok nem megfelelően indokolták az ajánlatuk módosítását.
»
Kapcsolódó anyagok:
Amennyiben hibásan nyújtjuk be adóbevallásunkat, húszezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthat az adóhatóság. A késés ennek tízszeresébe is kerülhet.
»
Kapcsolódó anyagok:
Az adózók inkább elégedettek az adóhivatal munkájával, nem tartják a munkatársakat megvesztegethetőnek, de rugalmasabb APEH-re vágynak. Az adóvisszatérítések késése miatt átlagosan 417 forintot kaptak az adózók, a gazdasági válság pedig egyelőre nem érezteti hatását a fizetési kedvezményekre vonatkozó kérelmek száma szerint.
»
Kapcsolódó anyagok: