Jelszóemlékeztető


 

Módosítási javaslatok hogy a multik leadózzák a nyereséget


Szerző: Salgó Andrea

A rugalmatlan cégeljárás, a sajátos APEH-módszerek, a befektetőbarát egyezmények hiánya és az úgynevezett „multiellenes” hangulat azok a magyar sajátosságok, amelyek miatt egymás után hagyják el az országot a nálunk tevékenykedő külföldi vállalatok, és amiért jóformán labdába sem rúghatunk még Románia mellett sem, ami a versenyképességünket illeti. Néhány könnyen megvalósítható, befektetőbarát intézkedés és szabálymódosítás nemcsak a tőkét vonzaná Magyarországra, de azt is megakadályozná, hogy a cégek adózatlanul vigyék ki a jövedelmüket az országból.



 
 

Sokszor nehéz elmagyarázni az ügyfélnek, hogy miért szükséges a vezető tisztségviselők édesanyjának nevéről vagy adószámáról nyilatkoznia, ha csak a tag székhelye módosul, és miért van szükség ezerféle papír kitöltésére, közjegyzői tanúsítvánnyal, majd felülhitelesítésére ahelyett, hogy a cég egyszerűen bejelentené a változást – mutat rá egy ismétlődő problémára Bejó Ágnes, az Allen & Overy ügyvédje. Szerinte ezek az első hallásra apróságnak tűnő nehézségek komoly tranzakciókat késleltethetnek, s nem ritkán meg is akadályozzák őket. Ez pedig – teljes joggal  – elveszi a cégek kedvét a magyarországi működéstől.

Még mindig túl sok az adónem és adminisztrációjuk időigényes, a beküldött bevallások feldolgozása igen lassú, illetve az adatok lassú megjelenése jelenti a legfőbb visszatartó erőt az adófolyószámlán – meséli Varga Júlia, a TMF könyvviteli cég munkatársa. Gyakran duplán, triplán kell igazolni a tisztességes adófizetőnek, hogy jogalappal kéri például a nullás igazolás kiadását. A fő okok között van a fent jelzett adminisztráció és korrupció, s ezek költségvonzata, ami tovább csökkenti az átlagosan amúgy is csökkenő hozamokat. Az időigényes igazságszolgáltatás miatt nem ritkán évekbe telik, mire pénzéhez juthatna a befektető, de csak juthatna, mert időközben az alperes kiüritette a céget.

Európai viszonylatban az sem kifejezetten versenyképes, hogy egy feszített tempójú tranzakciónál négy hónapig tart, ha egy vállalat szeretné bejegyeztetni jegyzett tőkéjének leszállítását, magyarán a befektetett tőkéjét kivonná az adott cégből – teszi hozzá Bejó Ágnes. A lassú és bonyolult ügyintézés mellett riasztó nálunk az APEH-ellenőrzések során előszeretettel alkalmazott sajátos revizori magatartás, mely gyakorlatilag az adózóra hárítja a bizonyítás terhét és egyúttal kiemelkedően magas adóbírsággal, mulasztási bírsággal és késedelmi pótlékkal egyszerre fenyegeti őt.

A túlbürokratizált ügyintézés nem kizárólag magyar sajátosság, máshol azonban ez nem párosul a nálunk általános kelletlen, nem kifejezetten ügyfélcentrikus mentalitással. Jó példa erre, amikor az Allen&Overy egyik ügyfelének az adóvisszatérítés iránti kérelmét elkésettnek ítélte meg az adóhivatal, bár a rendelkezésre álló tértivevény szerint a beadványt határidőben postára adták. Mivel elég nagy összegről volt szó – mondta az ügyvédnő –, ügyfelünk tanácsadói felsőbb szintű találkozót kezdeményeztek az adóhatóságnál, de a hivatal nem működött együtt. Mehetett volna bíróságra, de a pereskedés időigényes, költséges és egyetlen cég sem szívesen kerül összetűzésbe bármilyen hivatallal; az ilyen és ehhez hasonló esetek sem segítik a jogbiztonság-érzet kialakulását a befektetőkben.

 A cikk folytatása a hvg.hu-n olvasható.






Kapcsolodó anyagok:


Ajánljuk még

Hibás kézbesítés miatt törölhetik az adószámot?

Az APEH számos esetben felfüggesztheti, majd törölheti egy cég adószámát, ezáltal gyakorlatilag működésképtelenné téve a vállalkozást. Elég, ha a cégvezető nem jelenti be a székhelyváltozást vagy épp a posta rosszul kézbesít. Banálisnak tűnő vétségek súlyos következményekkel járhatnak. tovább >>


Vámosi-Nagy az adótörvények változásáról: túl a kafkai fantázián

Az adószabályok alakulása a mindennapok részévé vált, sajnos, a napi politika szerves eleme is. Ez utóbbit azért nevezem sajnálatosnak, mert a politikai gondolkodás természetszerűleg megelőzi a szakmait, s ez - adott esetben - igencsak furcsa végeredményhez vezet - írja Vámosi-Nagy Szabolcs az Élet és Irodalomban. tovább >>


Adóhatósági ármegállapítással csökkenthető az adókockázat

Súlyos bírságokat védhetnének ki a kapcsolt vállalkozások, ha egymás közti ügyleteikben a szokásos piaci árra előzetes megállapítást kérnének az adóhatóságtól. Ám ezért is borsos árat kell fizetniük - olvasható a HVG cikkében. tovább >>



Ajánlom a Gurura

Béren kívüli juttatások
 
Adóváltozások 2009
 
2010. Szeptember
KeSzCsSzVa
--12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930---
-------

További hónapok »




Jogszabály kereső

» Adó-, és tb-jogszabálykereső

Az adozona.hu tartalmi szolgáltató partnere a HVG ORAC.

További jogszabályok itt:
www.ingyenjogszabaly.hu

Írjon nekünk!
Vagyonosodási vizsgálat
hírek
Vállalkozás